 |
| Fotó: Hevér Zsófia |
MP: Hogyan találtatok rá a kortárs táncra?
VZST: Eredetileg néptáncoltam. Nagyon szerettem mozogni viszont az ezzel járó lét forma nem volt az enyém.A mozgásnyelvet is egy idő után kötöttnek éreztem. Engem a koreografálás érdekelt és az hogy a mozdulatokat is én találjam ki. Aztán elmentem a Budapest Tánciskolába a gimnázium után felvételizni és ott tudtam, hogy megtaláltam a helyem.
De az, hogy belőlem táncos lesz, nemcsak a szüleimnek, nekem is később esett le. Sokszor csak ültem a földön reggel, bemelegítéskor és azon gondolkodtam, hogy mit csinálok itt? Hiába van egy álmod, az nem biztos, hogy találkozik a valósággal - nekem ez az iskolai évek alatt vált valósággá.
VI: Székesfehérváron tanultam, villamosmérnökként, ahonnan egy fél év után kirúgtak. Igazából húszévesen döntöttem el, hogy valami olyasmit akarok csinálni, aminek a színpadhoz van köze és már színitanodákat, meg ilyesmiket nézegettem, mikor megláttam a fent említett tánciskola hirdetését a Székesfehérvár Estben. A felvételit megelőző héten mondtam anyámnak, hogy akkor "Imike elmegy tánciskolába" - feljöttem Pestre, és eldöntöttem, hogy ezt komolyan fogom csinálni - előkészítő kurzusra járok, diákmunkát vállalok, hogy kijöjjek anyagilag- aztán úgy alakult, hogy a családom is tudott támogatni.
MP: Új darabotok középpontjában a testvér-viszony áll. A ti testvéreitek hogy fogadják, hogy tánccal foglalkoztok, táncosként éltek?
VZST: Egy történet jut eszembe, gyerekkoromból, amikor körülbelül nyolc éves lehettem. Anyukámmal és a nővéremmel beszélgetünk és nagy komolyan felvázoltam nekik, hogy mi lesz, ha felnőtt leszek. A balettről ugyan lekéstem, de ugye, van olyan lehetőség, hogy néptánc, később meg elmegyek majd modern tánc szakra, stb. Arra emlékszem, hogy a tesóm nagyon pesszimistán reagált, hogy mit tervezek én előre, mi lesz, ha eltöröm a lábam.
Egyébként érdekes, hogy a nővérem sokáig zenélt, zeneművészeti szakközépiskolába és konziba járt, így az elején én jártam az ő koncertjeire. Mára ez megfordult, az ő élete elkanyarodott a zenétől, viszont most ő jön az én előadásaimra és elmondása szerint szereti is.
VI: "A mi lesz, ha eltöröd a lábad", meg a meddig lehet ezt csinálni" típusú kérdések nálunk is előjöttek. De a bátyámmal soha nem volt nagy lelkizés, hogy akkor most innentől fogva táncolok és hogy mi ez - a suliban első év végén eljöttek a Trafóba az előadásra, látták, hogy ez egy kreatív cucc - ennyi.
MP: "Mindketten átlátunk, elvagyunk mint a befőtt" - írjátok a darab bemutató szövegében - ezek azért elég kemény állítások, nem?
VI: Nekem az "elvagyunk..." dolgokkal való együttmozgást jelenti - természetes bizalmat az engem körülvevő hatások iránt, amikor elég, ha én jól érzem magam. Szintézise az aktívnak és passzívnak.
VZST: Ellenni számomra annyi, mint együtt mozogni a dolgokkal, hol beleengedem magam, hol kijövök. Abszolút pozitív jelző.
MP: " A testvérséggel foglalkozunk. Mindketten másodikok és egyben a legkisebbek vagyunk"
Mennyire determinál ez a "második testvér" lét?
VI: Persze, mi most erre a testvéri mintára figyeltünk, de jómagam a "testvérséget", mint költészetet fogom fel - annyi minden mástól is függ, hogy mi lesz belőled! Hogy kikkel találkozol/vagy épp: nem találkozol....Én például a tánciskola előtt nem találkoztam olyasvalakivel, aki életvitel-szerűen művész volt. Nem mintha hamarabb kellett volna ezeknek a találkozásoknak megtörténnie, de biztos, hogy ez is hatással volt rám.
VZST: Az biztos, hogy mint minden másod-és sokadszülött, részesülünk annak az áldásos hatásából, hogy nincs a szülőkben annyi görcs, hogy mi mindenre kell odafigyelni.
MP:Hogyan zajlik a próbafolyamat?
VZST: Jelen esetben a munka nagy része mentális síkon is folyt - mozogtunk persze, de igazából teljesen más dolgokat kerestünk. A táncos nemcsak egy test - egy része a test, de másik része egy mentális alkotó előadóé - gondolkodó test.
VI: Mi most nem arra tettük fel magunkat, hogy egy táncnyelvet alakítsunk ki - magunkat képezzük arra, hogy meg tudjuk azt csinálni az előadáson, amit a próbán. Nem az a kérdés, hogy amit csinálunk, hogy néz ki, hogy béna, hogy profi, hogy jó-e, hanem az, hogy belekerüljünk egy fantáziavilágba, ahol létjogosultsága van bármilyen mozgásnak - ez készültség kérdése.
MP: A legtöbbször - mint ebben az esetben is - alkotótársként, koprodukciókban dolgoztok.
VI: Mi már 2010 előtt is ezt csináltuk, mielőtt összeomlott volna a finanszírozási rendszer - ez alkati kérdés is, de a külföldi tapasztalatainkból és a projekteket támogató nemzetközi pályázati rendszerből is ez következett. Úgy látszik, ennek a kornak ez a sajátossága - csak mi már az előtt így dolgoztunk, hogy egzisztenciálisan rá lettünk volna szorítva.
VZST: Nekem ez a tánciskolából jött, ahol mindig mindent együtt csináltunk. Ha volt egy projekt, annak volt gazdája, de nem volt meg a koreográfus-táncos különbség. Szerintem az hatalmas dolog hogy nem volt és a mai napig nincs rivalizálás köztünk- inkább figyeljük egymás munkáját.
Sifter Vera
Vadas Zsófia Tamara-Vass Imre: Egyet neked, egyet nekem - bemutató
MU Színház, november 7. 8. 20.00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése